Ilias Venezis, Aiol föld
Ilias Venezis eddig 17 nyelvre lefordított regénye hamarosan olvasható magyarul is a Szegedi görög füzetek sorozat 15. kiadványaként.
Fordította: Haupt Erik
Az illusztrációkat készítette: Pócs Judit
Az illusztrációkat fotózta: Soltész Vince
Korrektúra és szerkesztés: Purosz Alexandrosz
Nyomdai előkészítés: Jacob Péter
Támogatók: Budapest I. kerület Budavári Görög Nemzetiségi Önkormányzat, Budapest Főváros II. kerület Görög Önkormányzat, III. Kerületi Görög Önkormányzat, Belváros-Lipótváros Görög Nemzetiségi Önkormányzat, XV. kerületi Görög Nemzetiségi Önkormányzat, XVI. Kerületi Görög Nemzetiségi Önkormányzat, Budapest Főváros XVII. kerületi Görög Nemzetiségi Önkormányzat, XVIII. kerületi Görög Nemzetiségi Önkormányzat, XXI. kerületi Görög Nemzetiségi Önkormányzat, Érdi Görög Nemzetiségi Önkormányzat, Fővárosi Görög Önkormányzat, Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat Váci Görög Önkormányzat
A könyv a támogatókon és az egyesületünkön keresztül érhető el, illetve letölthető innen. Kereskedelmi forgalomba nem kerül.
Ilias Venezis (1904–1973) az Égei-tenger partján, a kis-ázsiai Aivaliban született, ahol a gyermekkorát is töltötte. Az első világháborút követően a törökök letartóztatták és munkaszolgálatra küldték. Később sikerült családjával elmenekülnie, majd Leszbosz szigetén telepedett le.
1932-ben Athénba költözött, banktisztviselőként dolgozott, miközben sorra adta ki műveit. Hamarosan a két világháború közötti évek jelentős görög írói körének, „a harmincasok nemzedékének” meghatározó tagja lett.
1943-ban a német megszálló csapatok letartóztatták, csak a görög szellemi élet neves képviselőinek közbenjárása mentette meg életét.
A háború idején jelent meg gyermekkori emlékein alapuló „Aiol föld” című, költői hangulatú regénye, amely nemzetközi elismertséget hozott számára. Eddig tizenhét nyelvre fordították le, és az első huszadik századi újgörög regény volt, amelyet külföldön is kiadtak.
„Az Égei-tenger nem csupán fény és víz. Ez a tenger behatol
az emberek szívébe, ahol először egy szívdobbanássá válik, aztán egy
másodikká, végül mindegyik dobbanásban ott van. Az erekbe jutva vérré
változik, tűzforró vérré. Eljut elménkbe is, s attól fogva semmi sem
tudja kioltani bennünk a vágyakozást iránta, amíg csak élünk. Az
Égei-tenger neveden szólít, s mindegyre vár reád.”